2017. június 05. 20:27 - Polgár Csaba

Shakugan no Shana 1-3. évad vélemény

Shakugan.no.Shana.full.1401505.jpgEz a Sword Art Online egy extrém esete, ugyanis amit a harmadik évadban műveltek, az egyszerűen nevetséges. Az utolsó évad konkrétan teljes 180 fokos fordulatot vett a korábbi évadokhoz képest, mindent amit megszerettünk a Shakugan no Shanában az nincs jelen, legalábbis nem igazán. Az általunk megszeretett karakterek alig vannak jelen, ahelyett kapunk tömérdek mennyiségű harcot, expozíciót és hegyi beszédet, mindezt megspékelve hihetetlenül nagy mennyiségű idiótasággal. Az utolsó évadot átölelő konfliktust se perc alatt meg lehetett volna oldani, ha ezek a vad barmok leülnek és megbeszélik a dolgot. De nem. Ehelyett azt nézhetjük, hogy az amúgy jó történettel rendelkező évadot, hogy húzzák a végtelenségig, hogy kijöjjön a 24 részes évad. A története tényleg jó, talán jobb is, mint a korábbi évadoké, de ezt annyira kihúzták, hogy a végére már kínszenvedés volt befejezni. A több részen átfolyó harcok, megszakítva egy is "story time"-al, nagyon jól meg voltak csinálva, de úgy a harmadik rész után már kezdett enyhén szólva is rohadt unalmassá válni. A rakás új karaktert is kapunk, akiknek a kifejtésére nem jutott idő, így nem igazán tudott a sorsuk érdekelni, csak úgy ott voltak. Ezen felül eléggé zavaró volt, hogy nem igazán lehetett eldönteni, hogy kinek is kéne szurkolni, persze a "jóknak" szurkoltunk, de nem is tudtuk miért, mert a "gonoszok terve" nem volt teljesen világos, főleg hogy Yuji az utolsó évadban az ő oldalukra állt, így kérdésessé vált, hogy a gonoszok, tényleg gonoszok-e. Aztán kiderült, hogy még se azok, hanem egy jó dolgot akarnak, így az elvileg "jóknak" való szurkolás teljesen eltűnt, és enyhe ellenszenvbe váltott át az egész. Próbáltak meggyőzni minket, hogy  "gonoszok" terve nem annyira okés, de ahelyett hogy megbeszélték volna inkább harcoltak. Aztán kiderült, hogy nem akarnak a "terv" ellen menni, csak módosítani, hogy ne legyen belőle probléma és így tovább. Tiszta káosz, amit egy laza beszélgetéssel simán meglehetett volna oldani, és így 20 résszel rövidebb lett volna az évad. Évad bejezése, bár szép volt, azért elég sok dolgot hagyott nyitva és nem minden "főszereplő" kapta meg úgy isten igazából a befejezésüket. Nehéz elismerni,de jó volt azért ez, de hogy ez nem volt Shakugan no Shana, az is biztos. Okosabban is meg lehetett volna ezt oldani, hogy hangulatban passzoljon az előző évadokhoz. Az első két évad viszont jó volt.
Történetünk Misaki városban veszi kezdetét, egy átlagos napon. A teljesen átlagos Yuji Sakai épp hazafelé tart, amikor véletlenül belecsöppen egy Őrző és a Tomogara között. A tűz piros hajú lány, akit később elnevez Shana-nak, közli vele, hogy ő igazából rég halott és nem több mint egy fáklya: egy maradványa az igazi Yujinak, és hogyha a tűz kialszik, teljesen el fog tűnni, mintha sosem létezett volna. 
Szóval lényegében a kettejük kapcsolatáról és a szépen, lassan, lassan, de nagyon lassan kiépülő szerelmükről. Meg az iskolai mindennapokról, megspékelve az alkalmankénti Tomogara támadásokkal. Szerencsére Yuji nem teljesen tökéletlen figura, bár sokszor harcképtelen és "meg kell menteni", de tesz az ügy érdekében: edzeti magát Shanával és ki is derül, hogy a fiúnak nagyon jó megérzései vannak, ami nagyon sokat tud segíteni Shanának. Szóval egy tipikus, fantasy/szörnyes iskolai életes anime, és annak nagyon is jó és élvezhető volt. Bár helyenként nagyon tudták húzni az időt, de úgy nagyon, így néhol azért ellaposodott az egész, de előbb-utóbb mindig sikerült újraélednie. A karakterek nagyon jól megcsinálták, egytől-egyig érdekesek voltak és szerencsére nem voltak restek karakterfejlődés terén sem, így nem maradtak alapüzemmódban. Ezen kívül nagyon jó érzelmes és mély jelenetei voltak ennek az animének. Az időhúzásoktól eltekintve, minden perce élvezet volt.
Szóval egy rendkívül szórakoztató és izgalmas anime volt, aminek egyetlen szégyen foltja a harmadik évad. Ennek ellenére azért érdemes megnézni.

Eredeti megjelenés:2013. december 29.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://cornersofthegalaxy.blog.hu/api/trackback/id/tr1005714111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.